Month: March 2009

Domain suxx

Posted by – March 21, 2009

Lejárt a domainem, amit még kedves barátom bsh regisztrált nekem két éve a születésnapomra. Elfelejtettem hosszabbítani, és most már nem is tudom, hogy akarok-e. Nagyon régen nem használom “azt” a nicket. Pedig hosszú idő óta birtokolom, úgy általános 8 óta azt hiszem :)

Remek storyja van, ha jól emlékszem rá, akkor úgy volt, hogy 8-ban info órán chat-elni akartunk. És persze ne normálisan. És így megkérdezem osztálytársat, hogy milyen nickel menjük fel zaklatni a népet. Ha az emlékeim jók, akkor ő mondta azt, hogy “scottanyo”. Többre nem is emlékszem, csak ennyire. Később amikor már mirc-re tértem át, úgy középiskola első évében ha jól rémlik kb. 1 percig IRC-ztem a rendes nevemmel, majd váltottam, és ekkor kezdtem el IRC-en scottanyo néven futni. Jó volt, mert anno pont ennyi karakter lehetett egy nick ha jól rémlik.

Könnyes story. Azóta az identdem kinőtte magát nické, és a pár éve már nem is használom a scottanyo-t. De sokan, akik régről ismernek még mindig scott-oznak, és unix-ba is ez a felhasználónevem a legtöbb gépen. És a blognak is ez a neved adtam most.

Még mindig blogolok

Posted by – March 11, 2009

A látszat csal, nem lettem öngyilkos február 14-én, még élek. Sőt tovább rombolom az internet morálját a semmit mondó blogolásommal. Bár valószínűleg senki nem olvassa :)

Rettenet sok mindent csináltam az utóbbi hetekben, költöztem oda, vissza mindezt két nap alatt, na mindegy. Hétvégén laptop migráció volt, az Acer-ben és a Clevo-ban vinyot kellett cserélnem, mert csak, ezért mind a két gépet újra kellett húznom. Persze előtte szétszedni mind a kettőt, öröm volt egy valag csavar közepette vinyókat cserélgetni ide oda. Ezt még megtoldotta az, hogy mind a kettőről le kellett menteni az adatokat, ezt sikeresen elvégeztem a külső usb-s rackemmel. Akkor még jó volt. Ugyanis tegnap megdöglött. Kaptam is agyfaszt, mikor rádugom a vinyót a gépre, és semmi. Ég a led, de nem pörög a vinyó. Sírni támadt kedvem, oda a két gép backupja, 20gb fotó, munka, programok.  Szerencsére volt kéznél másik vinyó, beledob a rack-be, ugyanaz a jelenség. Fuh talán akkor csak a rack szar, nem a vinyó. Másnap egy kábel segítségével kiderítettem, hogy a rack tökéletes csak az Y usb kábel adta meg magát, hogy mitől fogalmam nincs, de így jártam a legjobban, pár szár forintból megúszom.

Nagyon rendbe kéne tenni az asztali gépemet is, ramot lenne jó venni, meg dvdirót, mivel a jelenlegi elbaszodott, hogy mitől nem tudom, de fuck LG. Ismét gondolkozom egy dual/tripla boot rendszeren, Ubuntu 9.04-et lehet megvárom, és akkor Linux + Windows +OS X lesz a gépen. Hogy minek azt nem tudom. Jó lenne már ráállni egy operációs rendszerre, mert ez a fél évente való váltás nem jó. Linuxbol hiányzik a szabadság érzése, az apt-get, a terminál, a cat, Windows-ból a patenet munkát támogató programok (TotalCommander, Adobe CS4), OS X-ből a szépség, letisztultság, egyszerűség, és a menőség.

Munka kedvem erősen zuhan, de legalább a többi dolgommal haladok. Érzem hogy élek.